E-napló, e-portál bemutatása

 

E-napló

Iskolánkban az elektronikus napló a régi hagyományos papír alapú naplót váltotta fel a 2007/2008-as tanévtől kezdődően. Az elektronikus napló gyakorlatilag egy olyan weblap, melyet mind a tanárok, mind a diákok, mind a szülők elérhetnek. Az iskola tanárai minden adminisztrációt elvégezhetnek rajta, így pl. a tanórák anyagainak vezetése, érdemjegyek és hiányzások beírása, statisztikák készítése rendszerezett és dokumentált formában zajlik. Lehetőséget teremt az iskola és a szülők között a folyamatos kapcsolattartásra, gyermekeik munkájának folyamatos nyomon követésére, érdemjegyeik és hiányzásaik alakulására. A naplóba épített levelezési funkción keresztül lehetőség van a szülők és tanárok közötti közvetlen kommunikációra is. A felhasználók visszajelzéseit figyelembe véve folyamatosan fejlesztjük az e-napló működését.

E-portál (Moodle)

Az iskola szakmai jellege miatt tanáraink nagyon sok feladatot már elektronikus formában adnak ki a diákoknak. A 2012/13-as tanévtől kezdve ezt a Moodle keretrendszerre építettük rá. A neumannos e-portálon az egyes tantárgyak különálló kurzusokként jelenek meg, melyeket az adott tárgyat tanító tanár tölthet fel tartalommal és feladatokkal. Ezeket a kurzusokat az adott tárgyat tanuló diákok érhetik el akár otthonról is. Az elektronikus formában feltöltött feladatok elérése és a dolgozatok beadása így az interneten keresztül történhet. Az e-portál lehetőséget ad a tanulói teljesítmény értékelésére, tudás mérésére. A rendszer átfogó információt nyújt az adott tananyag éves struktúrájáról, így a tanár és a diák számára egyaránt áttekinthetővé teszi az oktatás tartalmát.
 

* * * * * * * * * * * * * *

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  December 2017  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
      1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Dokumentumok

Galéria

Képek