Európai siker
2013. szeptember 27. péntek, 13:37

Örömmel tudatjuk, hogy nemzetközi elismerésben részesült iskolánk tanulója, Zsombori Balázs.

Európa legjelentősebb és legrangosabb, az Unió által évente szervezett tehetségkutató és -kiválasztó versenyét, az EU Fiatal Tudósok Versenyét az idén Prágában rendezték meg.

A meghívott versenyzők háromnapos, kiállítással egybekötött prezentáción vettek részt, ahol a nemzetközi zsűri személyes konzultációk során alakította ki a végleges sorrendet. A 25 ezer, 15-20 év közötti fiatalból kiválasztott 126 pályázó között Balázs PictoVerb c. pályamunkájával az abszolút III. díjat nyerte el! A díjakat a cseh oktatási miniszter és a Cseh Tudományos Akadémia elnöke jelenlétében Patricia Reilly, az EU kutatási biztos kabinetjének tagja adta át.

Gratulálunk Balázsnak és projektvezető tanárának, Czigléczky Gábornak és konzulens tanárának, Oláh Katalin tanárnőnek!

 

 

 A kimagasló sikert elért PictoVerb verbális kommunikációjukban akadályozott, ill. a nyelvi nehézségekkel küzdő embereknek segítséget nyújtó program, melynek kezelése egyszerű, könnyen elsajátítható, életkortól, iskolázottságtól független.

 

 

Zsombori Balázzsal készült interjú és videó:

http://www.innoportal.hu/a-pictoverb-sokfele-celcsoportnak-nyujthat-segitseget

http://www.youtube.com/watch?v=sy6Z1z6THX8

 

* * * * * * * * * * * * * *

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  Március 2024  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
      1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Dokumentumok

Galéria

Képek