Tankönyv
2014. július 01. kedd, 06:01

Tisztelt Szülők!

 

A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. az alábbi tájékoztatást adja Önöknek:
 
„A tavalyi évhez hasonlóan ebben az évben is díjbekérőt fogunk küldeni lakcímükre a rendelt tankönyvek árának kiegyenlítéséhez. Az iskolából a rendelés leadását követően kiiratkozó és a nyár folyamán támogatottá váló tanuló ne fizesse be a könyvek árát, illetve a pótvizsgára küldött diák várja meg vizsgája eredményét a befizetéssel.
A tankönyvek árának befizetési határideje augusztusban lesz. Azok a Szülők, akik a kért határidőig nem tudják befizetni a könyvek árát, azt később is
megtehetik, de a könyvek átvétele, csak a befizetésről/utalásról szóló igazolások bemutatásával lehetséges. A tankönyvek ára utalvánnyal is fizethető lesz. Hogy milyen módon, és milyen utalványokkal arról a Tankönyvellátó honlapján időben adunk tájékoztatást. Amennyiben szeretnének tankönyvet vásárolni, azt a webshop.kello.hu oldalon regisztrációt követően megtehetik.„
 
Tankönyvosztás időpontját a KELLO szállítási időpontjának ismeretében határozzuk meg nyár folyamán, de várhatóan augusztus utolsó hetében lesz. 
Figyeljék honlapunkat!
Bármilyen, a nyár folyamán felmerülő kérdéssel  a következő címeken érdeklődhetnek: urban kukac njszki pont hu, bokinga kukac njszki pont hu.
Kellemes nyarat kívánunk!
 
Ácsné Bokor Kinga, Stéberné Urbán Anna
Tankönyvfelelősök
 

* * * * * * * * * * * * * *

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  Augusztus 2019  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
     1  2  3  4
  5  6  7  8  91011
12131415161718
19202122232425
262728293031 

Dokumentumok

Galéria

Képek