Nemzetközi látogatás
2014. november 12. szerda, 13:26
Nemzetközi szakértői csoport látogatott novemberben iskolánkba. A képzési programot a Modus Alapítvány és a Fogyatékos Embereknek Szolgáltatást Nyújtó Szervezetek Európai Szövetsége (EASPD) közösen szervezte, ennek célja az inkluzív oktatás tapasztalatainak, irányainak és fejlesztési lehetőségeinek megbeszélése volt. phoca thumb l IMG 0518

 

 

A programon különböző országokból (pl. Belgium, Bosznia-Hercegovina, Ausztria, Oroszország) érkeztek iskolaigazgatók, gyakorló tanárok, ill. tanárokat felkészítő szakemberek. A képzés során megismerkedtek a magyarországi inkluzív oktatási gyakorlatokkal, köztük iskolánk befogadó szemléletével is.

A csoport köszöntése után bemutató előadások hangzottak el, majd a vendégek óralátogatások során nyertek tapasztalatokat az iskolában megvalósuló inkluzív oktatásról. Képet kaptak a szakmai együttműködés gyakorlatáról, a Mozgásjavító Iskola szakembere által.

A találkozót és tapasztalatcserét rendkívül hasznosnak és magas színvonalúnak ítélték meg a nemzetközi program résztvevői.

 

További képek a galériában találhatóak.

 

phoca thumb l DSCN1027

phoca thumb l DSCN0909

 

 

* * * * * * * * * * * * * *

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  Március 2020  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
        1
  2  3  4  5  6  7  8
  9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Dokumentumok

Galéria

Képek