Gyász
2017. augusztus 05. szombat, 11:25

Gyenge Sándor (1944 – 2017)

 gyenge sndor

Mély fájdalommal tudatjuk mindenkivel aki ismerte, tisztelte és szerette, hogy

Gyenge Sándor,

iskolánk volt tanára,

2017. augusztus 3-án, életének 73. évében elhunyt.

 

Temetése

2017.augusztus 28-án, hétfőn 16 órakor lesz a Szent Gellért Urnatemetőben.

 

Cím: 1115 Budapest, Bartók Béla út 149.

 

 

 

 

Gyenge Sándor 1944-ben született Gyöngyösön. Történelemtanári diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerezte.

Életét a történelem iránti szeretet és a tanítás határozta meg. Tanított a Politikai Főiskolán, majd 1990-től nyugdíjba vonulásáig iskolánk történelem illetve társadalomismeret tanára volt.

Fontos szerepet játszott iskolánk technikus képzésének bevezetésében.

A szak első osztályfőnökeként nemcsak a diákokat fogta össze, hanem koordinálta az osztályban tanító kollégák (közöttük több vendégelőadó) munkáját.

A tanórákon kívül is egyik meghatározó alakja volt az iskola társadalmi és közösségi életének.

Emlékezhetünk az általa rendezett ünnepi műsorokra, a számtalan általa is szervezett iskolai kirándulásokon tartott – a tananyagot messze meghaladó – történelmi előadásaira.

Állandó szervezője és kísérő tanára volt az iskola Sümegen tartott táborainak.

Szívén viselte a hátrányos helyzetű diákok sorsát is. 1991-ben kezdeményezésére jött létre a Studium Generale Zuglói Egyesülete, melynek tanárai térítésmentesen korrepetálják az arra rászoruló diákokat.

Az Egyesületnek mindvégig elnöke, és történelem tanára volt.

 

A BMSZC Neumann János Számítástechnikai Szakgimnázium tanárai, munkatársai és diákjai osztoznak a család gyászában.

 

Kedves Sándor!

Emlékedet, szellemi örökségedet tisztelettel megőrizzük.

Nyugodj békében!

 

* * * * * * * * * * * * * *

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  Január 2019  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

Dokumentumok

Galéria

Képek