COMENIUS PROGRAM

Iskolai együttműködés

Comenius program keretében Gyulavári Judit és Rétvölgyi Balázs kollégák az őszi szünetben Portugáliában jártak. A portimaoi Manuel Teixeira Gomes Középiskolában azok a tanárok találkoztak, akik a tavalyi tanévben Budapest jártak. A téma továbbra is a web2-es eszközök felhasználásának a lehetőségei az oktatásban.

A háromnapos találkozó első két napja az iskolában telt, ahol összegezték a tavalyi év munkáját, majd megbeszélték az idei feladatokat.

A tavalyi téma a környezetvédelem volt, Rétvölgyi Balázs az akkor 10.c-vel több látványos projektet készített.

Az idei év témája a migráció, mely a különböző országokban különböző formában és mélységben jelenik meg. A nagy különbségek miatt az idén több kisebb képből áll össze a nagy közös projekt.

A találkozó harmadik napján jutott lehetőség városnézésre is. Kiváló környezetben, tündöklő időben látogattunk el Európa legnyugatibb pontjára, és ismerkedtünk a kiváló portugál konyha ízeivel.

Az utolsó helyszín a projektlátogatások keretében Dánia lesz. Az összes web2-es partner és a programban dolgozó diákok együtt vesznek részt a találkozón. Iskolánk 2 tanuló számára biztosítja a lehetőséget a látogatásra, melynek teljes költségét a program fedezi a diákok számára.

 


2008. szeptemberében két projekt ötletünket és pénzügyi támogatásba részesítette a TEMPUS Közalapítvány.

Az egyik Rétvölgyi Balázs szervezésében, Kocsi Attila segítségével a web2 eszközök iskolai felhasználását kutatja. A program a tavalyi német út és az idei osztrák út eredménye. A diákok web2-es eszközökkel készítenek angol nyelvű tájékoztatókat, bemutatókat a környezetvédelem témakörben, majd utaznak januárban Görögországba, ahol német, görög, skót, portugál és dán társaiknak fogják bemutatni prezentációikat egy diákkonferencia keretében.

A másikban Gyulavári Judit és szakkörének diákjai folytatnak levelezést bolgár diákokkal. A különböző témakörök internet segítségével történő „megbeszélése“ után az idei és a jövő tanév végén diákcserére kerül sor, hogy valóságban is találkozzanak a diákok. 12 diák érkezik hozzánk, majd 12 diák utazhat Várna mellé, Dobrichba.


Rétvölgyi Balázs decemberben Németországban, Regenstaufban járt egy Comenius előkészítő látogatáson. Reményeink szerint jövőre több európai iskola fog együttműködni "Web2-es alkalmazások az iskolában" támakörben.

Tavasszal nemzetközi diáktalálkozót szervezünk, a Pro Scholis Urbis Alapítványtól nyert pénz felhasználásával, egy szlovén, egy görög és egy bolgár iskola diákjaival. A diákok családoknál fognak lakni és a magyar diákokkal közös programokon vesznek részt, városismereti vetélkedő, barátságos nemzetközi mérkőzések, sport bemutatók kerülnek megrendezésre.

2007. szeptemberében Albániából érkezett hozzánk egy tanárokból, iskolaigazgatókból, döntéshozókból álló küldöttség tapasztalatgyűjtésre. A sajátos nevelési igényű diákok integrált oktatása érdekelte őket. Előadásokat hallgattak meg, óralátogatásokon vettek részt.

A 2007/2008-as tanévben több osztály kezd e-mail projektet külföldi iskola diákjaival. A 9. b. osztály egy Szocsiban lévő gimnáziummal, a 9. d. a fent említett szlovén és görög iskolákkal, valamint most van tárgyalás alatt, hogy a bejelentkezett két francia iskola melyik osztálynak jut. A kapcsolatot az e-Twinning adatbázisból találtuk.

2006. februárjában Gyulavári Judit tanárnő Edinburghban járt, hogy az e-Twinning adatbázisban szereplő iskolák képviselőivel találkozzon. Az utazásból több ígéret, és egy több iskolát felölelő projekt alakult ki. Egy osztrák iskola vezetésével az Internetről „smartphone”-ra letölthető sétautakat terveznek és az utak alatt megtekintett épületek leírását készítik, jelenleg Rétvölgyi Balázs tanár úr vezetésével.

2005/2006-os tanév - két osztály, az akkori 11. b és c diákjai egy spanyol iskolával (5. sz. Középiskola, Avilés) leveleztek angolórákon is és délután is. Mind a két csoport fényképeket készített saját városáról - a magyarok Budapestről, a spanyolok Avilésről - és azt feltette az internetre, hogy a másik iskola is lássa. A kapcsolatot az e-Twinning adatbázisból találtuk.

2006. október 19-21-ig dr. Veresné Murányi Marian tanárnő képviselte Magyarországot Lisszabonban az E-Twinning által rendezett, természettudományos tárgyakat tanítóknak rendezett konferencián. A tanulságos szakmai előadások meghallgatása mellett a testvériskola keresésében is sikerrel járt: "Mértékegységek a különböző országokban" címmel John Doubtfire-ral, a St Michael's Catholic and Church of England High School matematika vezetőtanárával regisztrálták közös projektjüket, jelenleg az adatok gyűjtése folyik.

2006. november 5-7. között Horváth Ilona tanárnő az ELOS és a BBS szervezésében Rómában járt, egy európai állampolgárrá nevelésről szóló konferencián, melyről információt a http://www.euro-discussion.eu/ és http://www.euro-source.eu/ oldalakon lehet olvasni.

 

* * * * * * * * * * * * * *

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  December 2017  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
      1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Dokumentumok

Galéria

Képek