2007


Országos kompetenciamérés – iskolánk eredményei

Az először 2001 őszén megrendezett Országos kompetenciamérés 2007. május 30-án ötödik alkalommal mérte fel a közoktatásról szóló törvényben meghatározott tanulók 6., 8. 10. évfolyamos csoportjának teljes körén a szövegértési képességeket és a matematikai eszköztudást. A felmérés azt vizsgálja, hogy a diákok által a közoktatásban addig elsajátított ismereteket milyen mértékben tudják alkalmazni a mindennapi életből vett feladatok megoldásában.

A szövegértés területen a különböző szövegekhez (elbeszéléshez, rövid történethez, magyarázó szöveghez, menetrendhez vagy éppen egy szórólaphoz) kapcsolódó kérdések jellemzően az információk visszakeresését, következtetések levonását, kapcsolatok felismerését vagy a szöveg részeinek vagy egészének értelmezését várják el a tanulóktól minden évben.

A matematikai eszköztudás területén pedig az alkalmazott feladatok valamilyen életszerű szituációban megjelenő probléma matematizálását, megoldását és a megoldás kommunikálását kérik a tanulóktól a matematika különböző területeit érintve (mennyiségek és műveletek; hozzárendelések és összefüggések; alakzatok síkban és térben; események statisztikai jellemzői és valószínűsége).

A felmérés tartalmi keretét a 3/2002 OM rendelet, valamint a közoktatás minőségbiztosításáról szóló rendelet tartalmazza.

A felmérést minden 10. évfolyamos tanulónk megírta, a tesztfüzetek egy részét központilag javítottuk. Az ebből származó adatok alapján elmondható, hogy az utóbbi évek trendjét vizsgálva egyre jobb helyezést érnek el iskolánk diákjai. Ennek egyik oka az lehet, hogy tanítási módszereinket és a tananyagtartalmakat a kompetencia-alapú követelményeknek megfelelően alakítottuk át. Ez a fejlesztés folyamatos, pályázati támogatással történik.

A fővárosi tantárgyi mérés eredményeképp megállapítható, hogy a fővárosi összesített és szakközépiskolai átlagot mindkét tárgy (anyanyelv, matematika) esetében meghaladó az eredményünk. Fővárosi összesített átlag anyanyelv: 45%, matematika: 37, Neumann: 48%, ill. 54%.

Feladatunk, hogy a matematikai készségeket tovább emeljük, további mérhető fejlődést mutassanak diákjaink a magas teljesítmény mellett is. Magyarból erősítjük és folytatjuk az utóbbi tanévek új típusú megközelítését, a tevékenykedtető-gondolkodtató-értelmező feladatok alkalmazását.

Az iskolai összevetésben meg kívánjuk tartani az országos szinten kiemelkedő helyünket, amelyet mutatnak az alábbi számadatok:
a hasonló intézmények közül matematikából 1236 ért el tőlünk gyengébb eredményt, 227 hasonlót, 74 jobbat. Szövegértésből: 1025 intézmény rosszabbat, 342 hasonlót, 172 jobbat.

Az Országos kompetenciamérésről további információkat a www.kompetenciameres.hu honlapon találhat.

2007. májusában, a 10. évfolyam átlageredménye matematikából, a többi iskola eredményeihez viszonyítva

 

* * * * * * * * * * * * * *

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  Március 2023  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    1  2  3  4  5
  6  7  8  9101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Dokumentumok

Galéria

Képek